Az elmúlt évek során többször is változtak az erre vonatkozó törvények, így sokszor szembesülünk azzal a ténnyel, hogy a gépjárművezetőknek sajnos fogalma sincs, mi az, ami az autóban kötelező tartozéknak számít. Alábbi cikkünkben összegyűjtöttük ezek listáját az aktuálisan érvényben lévő jogszabályok alapján.
Elakadásjelző háromszög – Az elakadást jelző háromszöget a jármű mögött úgy kell elhelyezni, hogy az elromlott járművet a többi jármű vezetője kellő távolságból észlelhesse. A gépjárműben való tárolás során ügyelni kell arra, hogy ne sérüljön és a külső tényezőktől védve legyen
Láthatósági öltözék – A gépjárművezető eldöntheti, hogy mellényt, kezeslábast, nadrágot, kabátot vagy esőkabátot választ erre a célra. A láthatósági öltözéknek a sofőr üléséből könnyen és akadálymentesen elérhető helyen kell lennie , valamint teljesítenie kell a vonatkozó technikai normákat (pl. STN EN ISO 20471). A technikai norma 3 színt határoz meg: fluoreszkáló sárga, fluoreszkáló narancssárga vagy fluoreszkáló vörös.
Pótkerék felnivel és rezerva gumiabronccsal – az előírt méretben és fajtában. Kötelező tartozék továbbá a csavarkulcs és a kézi emelő. Kivételt képeznek azok a gépjárművek, amelyek az ún. Runflat technológiával gyártott gumiabroncsokkal és defektészlelő berendezéssel rendelkeznek, illetve ha a gépjármű olyan defektjavító készlettel rendelkezik, melynek használatához nem szükséges a kerék leszerelése.
Elsősegélynyújtó doboz – A tartalmának épnek és sértetlennek kell lennie, nem szabad szennyezettnek vagy egyéb módon hasznát vesztettnek lennie.
Ék – a személygépjárművek esetében NEM KÖTELEZŐ tartozék.
Tűzoltó készülék – a személygépjárművek esetében NEM KÖTELEZŐ tartozék.
Nem képezik a kötelező tartozékok részét továbbá a biztosítékok, az izzókészlet és a vontatókötél sem.